Fa NándorFa Nándor a Showder Felvételére szinte a sípályáról érkezett... Ugyanis négy év után először tudott elmenni a barátaival egy kicsit kikapcsolódni és pihenni, ám amikor megkapta az Esti Showder felkérését, akkor ez a túra is majdnem kútba esett.... Az adás szerkesztői azzal engedték csak el, hogy vigyáz magára és a felvétel előtt legalább pár órával hazaérkezik... Nándi betartotta ígéretét, de mégis nagy volt az izgalom, mert fél órát késett, aminek semmi köze nem volt a síúthoz - sokkal inkább a Budapest környéki utaknak volt köszönhető...
Ő viszont egyáltalán nem izgult - amíg a felvételre várakozott, kedélyesen mesélt a körötte lévőknek. Elmondta pédául, hogy a hosszabb utak alkalmával gyakran vágyódik ételekre, mondjuk egy finom csokitortára, de ez fordítva - fura módon! -sohasem fordul elő, vagyis, hogy egy jó kis lencsekonzervhez támadna kedve nosztalgiából, ha már huzamosabb ideje itthon van...
Bánsági IldikóBánsági Ildikó annál inkább izgult - szinte úgy viselkedett, mint egy kisgyerek az iskolai szavalás előtt. A "szaxofon-beugrót" többször elfújta az öltözőben - a stáb és a többi vendég nagy derültségére. Ráadásul a sminkjét mindannyiszor elrontotta a nagy igyekezetben, úgyhogy sminkesünk végül úgy döntött: legközelebb akkor festi ki, ha a szaxofont már biztonságban van, bekészítve a színpadon.
Nádas GyörgyNádas György a stábbüfében, a monitort nézve "asszisztált" Fábry szerepléséhez a színpadon - azaz gyilkos humorral kommentálta show-man-ünk produkcióit, veszélyeztetve ezzel testi épségünket (pl. rekeszizmaink) és a forgatás teljes menetét.
Székhelyi JózsefSzékhelyi József, mindenki "Jócója", nem izgult a felvétel előtt - bár saját vendéget, kísérőt nem hívott, mert nem szereti, ha előadás előtt szerettei macerálják -, de a stáb tagjaitól a várakozás perceiben nem tagadta meg egy régi családi recept szakszerű ismertetését: a sólet ŕ la Székhelyi fondorlataiba avatott be bennünket.
Tanúi voltunk továbbá egy nagyon kedves gesztusnak is: a színész ünnepélyesen örökbefogadta szerkesztőnk, Joób Enikő szintén befogadott mama-kutyájának egyik kölykét. Hogy a család mit szól majd a kis jövevényhez - nos, mint mondja, ez igencsak kétséges. Van azonban még ideje előkészíteni a talajt, hiszen a csöppség az adás napján lesz csak 2 hetes...
Kepes AndrásKepes András már a felvétel előtt jó hangulatban volt. Kért egy csésze fekete teát és elszívott hozzá egy termetes szivart. Vidáman beszélgetett Székhelyivel - a művész régi jóbarátja -, és élvezettel hallgatta a gyomornedv-serkentő előadást a sóletről.
női kajak négyesA kajakos lányokkal Fábry a színpadon elvégzett egy kis szappanopera-felismerő tesztet. A lányok nem ismerték előre a kérdéseket - csak annyi tudtak, hogy lesz egy ilyen témájú játék, ezért a sminkszobában, ahol hosszasan szépültek, nagy izgalommal készültek "szappanoperából". (És így sem tudtak válaszolni mindenre!)
Csemegeként álljanak itt most Fábry kérdései - hátha valaki kedvet kap a játékhoz. (A válaszok a folytatásban találhatók!)
1. Mely sorozatban kulcskérdés az ikertestvérség?
2. Az egyik szappan-folyamban szerepel egy lány, akinek anyja állítólagos gyilkosa saját apósának, az apja meg a férje bácsikája, aki nem vérrokon, csak a nevelőanyjának a testvére. Kiről beszéltem?
3. Kik találták meg igazi apjukat a szappan-tengerben?
1. Ruth-Rachel (A homok titkai) / Paula és Paulina / Derek és Ben (Sunset Beach)
2. Rosalindáról
3. Luz Maria és Samantha, akiknek szegény anyát hagyta "úgy" a gazdag földes úr / Rosalinda, akit nagynényje családja nevelt sajátjaként / Brigit (Gazdagok és szépek) / Kristina (Titkok és szerelmek), akinek egy katolikus pap az apja
Kamarás IvánKamarás Iván extrém öltönyét Hegyi Lucia tervezte, aki rengeteg sztárnak álmod ruhakölteményeket. Iván nagyon elégedett volt a saját darabjával, csak egyetlen dolog aggasztotta: hogy meg fog főni benne a színpadon (és úgy is lett!)
SomaSoma természetesen mindenkit ismert a felvétel helyszínén. Mindenkihez volt egy kedves szava - persze a maga sikamlós módján. Örömét lelte abban, ha a "zöldfülű" férfiakat elpirulni látta. Különösen akkor lett jó kedve, amikor a Showder Band-ben felismerte három osztálytársát a jazzkonzervatóriumból.
Albert GyörgyivAlbert Györgyit taxi hozta a stúdióba. Köztudott, hogy nem tud autót vezetni, és minden technikai eszköztől irtózik: nincs rádiótelefonja és a cikkeit is egy ősrégi írógépen írja, mellőzve a számítógépet.
Kulka Jánossal régi barátságban van, végigbeszélgették az estét. Megismerkedett az öttusa-válogatottal. Nagyon vidám társaságnak tartja őket. Jókedvre derítette, hogy - bár már régen forgolódott stúdióban - mégis sok ismerőssel találkozott.
Prokopp DóraDóra két ruhakölteménnyel is készült a fellépésére. Az egyik egy gyönyörű vörös nagyestélyi volt, amely diszkréten hangsúlyozta viselője kitűnő alakját, de végül azért nem ebben láthattuk, mert a színpadon levő kanapé is hasonló színárnyalatú. Így inkább egy hosszú feketét választott.
Két éve folyamatosan építkeznek Leányfalun, amiben két sepsiszentgyörgyi szakember van segítségükre, akik már-már családtagnak számítanak náluk. "Házibarátaik" annyi szépet, gyönyörűt meséltek Erdélyről, hogy Dóráék elhatározták, ezen a nyáron feltétlenül elmennek a Székelyföldre.
L\'art pour L\'artA társulat tagjai nem egyszerre érkeztek. Biztos, ami biztos alapon hoztak magukkal mindenféle segédeszközt, kelléket, hogy érdekesebbé tegyék a fellépésüket. A sorukra a kertben rendezett partin vártak, bár enni és inni csak a beszélgetés után voltak hajlandók. Dolák-Saly Robi végig Szászi Mónit nyugtatgatta, mert ő még nem olyan rutinos a nyilvános szereplésben, mint a többiek, és nagyon izgult. Ezidáig az ő dolga "csak" a forgatókönyvírás volt...
Laár András a feleségével érkezett, aki 7 hónapos terhes, augusztusra várják a babát.
Pethő Zsolt és felesége a fellépés végén rohantak, mert a Satöbbi koncerten (Zsolt a Satöbbi zenekar vezetője) már mindenki csak Zsoltra várt...
Szilágyi TiborSzilágyi Tibor pontosan érkezett, hóna alatt rengeteg macival, "akiket" soha nem tévesztett szem elől. Nagyon izgult, nehogy valami bajuk essen?
Minden érdekelte, minden helységbe bekukkantott. Egyszer úgy eltűnt, hogy húsz percig majd\\\\' az egész stáb őt kereste, mígnem a hangszobába találtak rá. Onnan nézte az adást. Jó humorral, profin végezte a dolgát.
Schubert Éva Schubert Éva híres felmenőkkel büszkélkedhet. Dédapja Szuper Lajos, akinek Arany János volt az osztályfőnöke, majd Semmelwis és Lenhosék is tanította. Az ő testvére, Szuper Károly a vándorszínész, aki később Petőfit szerződtette társulatához. Ükanyja Kölcsey Klára, a költő családjából. Személyes ereklyéik (földgömb, lánc stb.) is voltak a himnusz szerzőjétől, de ezeket a nemzeti múzeumnek adták.
A művésznő hihetetlenül fegyelmezett, tökéletes pontossággal érkezett, "eltűrte" a sminkelés és hajigazítás megpróbáltatásit, majd a színrelépés előtt barátságosan elbeszélgetett a szintén meghívott Pálffy István kislányával, és annak barátnőivel. A felvétel alatt nem evett vagy ivott semmit, mert mint mondta: az embernek ki kell bírnia azt a néhány órát.
Pálffy IstvánPálffy István - miközben jelenésére várt - nem az öltözőjében, hanem a színház előterében ücsörgött. Mint mondta, az előtér jóval levegősebb, mint a pincében lévő öltöző, nem beszélve arról, hogy a stáb büféje is itt van. Egy bibi volt csak: hogy a tévéfelvétel leállásai közben sok néző ugyanide az előtérbe jött ki egy kicsit megmozgatni tagjait. A közönségből egy miniszoknyás hölgy, amikor meglátta Pálffyt, egy viharvert rózsával a Tv2 sztárjához rohant. Közölte, hogy csak Pálffy miatt jött el, a rózsát be akarta dobni a színpadra, de így sokkal jobb, hogy személyesen adhatja át. A hölgy láthatóan egy tapodtat sem akart mozdulni a sztár mellől, aki udvariasan válaszolgatott a rajongónak. Egy idő azonban után látszott, hogy már zavarja a kéretlen beszélgetőpartner. A kényelmetlen helyzetből a stáb menekítette ki.
Balázs PéterBalázs Péter az öltözőben Louis de Funes hangján szórakoztatta a hallgatóságát. Büszkén mesélt legutóbbi színházi premierjéről, egyenként kiemelve a "színészeit". Shubert Évával a régi időkről nosztalgiáztak, nagyokat nevettek. Fennmaradó idejében Pálffy István lányával és barátnőivel folytatott eszmecserét az élet "nagy" dolgairól...
Vitray TamásVitray Tamás másodpercre pontosan érkezett a felvétel helyszínére. Kicsit meg volt fázva, de ez nem befolyásolta a hangulatát. Vidám történeteket mesélt, mindenkihez volt egy kedves szava.
A felvétel kicsit elhúzódott, Vitray már nyugtalanul ült a színpadon, mert elég korán kelő, ezért kilenc-féltíz tájban már fáradt volt. A show befejeztével egy gyors köszönés után autójába ült és szélsebesen elhajtott.
Vujity TvrtkoTvrtko évek óta nem hagyott ki egyetlen PVSK-meccset sem, de ezúttal az Esti showder kedvéért még erre is képes volt, igaz, a találkozó alatt végig kapcsolatban állt a pécsi sportcsarnokkal, és követte az eseményeket. Nyert is imádott hölgykoszorúja, méghozzá a BSE ellen 77-53-ra.
Hogy szeretik Tvrtko riportjait az emberek, arra mi sem jobb bizonyság, hogy szinte minden szembejövő a forgatás alatt örömmel látta, hogy saját lábán jár, és az egészségi állapota felől érdeklődött.
Psota IrénPsota Irén miután bevackolta magát kijelölt öltözőjébe, egyből vízszintesbe helyezkedett, mivel pihentetni akarta a lábát. Így, fektében fogadta vendégtársa, Vitray Tamás születésnapi gratulációját. A művésznőt a stáb is meglepte egy kis ajándékkal: finom parfümöt kapott tőlünk a jeles évfordulóra.